The next chapter: Iceland: 5. A tavasz, a paripa és az Aurora találkozása

Bár Valentin nap már rég elmúlt, most érkezett el az ideje, hogy összekapcsoljam a közelmúlt eseményeivel. Így mai történetem tartalmaz híreket a kevésbé romantikus, de annál kalandosabb kirándulásainkról, a helyi állatállományról és nem utolsó sorban a csudiszép Aurora Borealisról is.

Február közepi kirándulásunknak -a naphoz semmilyen mértékben nem illő- Trónok harca témát választottuk. Mert miért kellene csöpögős filmnézéssel tölteni mindig 14-t?

Pechünkre akkor kifogtunk egy durván viharos napot. Mennyire baljósló így kezdeni az utazást „Üdvözlünk mindenkit a kiránduláson. Lehet, hogy hamarosan vissza kell fordulnunk, elég nagy vihart mondtak mára, de senki ne aggódjon”. No para. Azt is túléltük. Csak háromszor áztunk bőrig a 6 órás kirándulás alatt, de annyira, hogy a vízálló, hóálló, hőtartó csizmámban is patakként csordogált a víz, és még a pulcsim is vizes volt a kabát alatt. De mi kitartóan küzdöttünk a sok km/h-s szél és havas eső ellen, ügyesen lavírozva a tükörjégtáblákon. Az állomások közötti zokniszárogatás sem vette el a kedvünk és csak egy ember törte el a lábát. Szerencsére, vagy sajnos. Ez bizony benne van a pakliban, biztosítás nélkül ne indulj ide!

Bejártunk jó néhány helyszínt, amik a sztori nélkül is megérnek egy utazást, hát még amikor körbenézel és látod a film jelenetét magad előtt.
Kannibálvacsora a Thingvellir Nemzeti Parknál, Bloody gate, Beyond the wall, felgyújtott falucska, mind útba estek. A sorozat rajongóinak ez bizonyára sokat mond, a többiek szemszögéből meg.. sok szép táj. :) Nem, a barlangnál nem voltunk, ahol John Snow és barátnője behatóbban megismerkednek egymással. :P
Egyébként sajnos nem sokra emlékszem mindebből a szakadó eső miatt, és a képeken is inkább nagy vízcseppek és sok haj emlékeztet a helyszínekre.

Találó nap a szabadtéri kirándulásra. Legalább emlékezetes marad!

Game of Thrones jelenet a Thingvellir Nemzeti Parkban (Forrás: Google)

Áá, nem csúszós

Hóban, szélben, esőben, nagykabátban is szeretünk mindenkit! <3

A felégetett faluból

A nap végén egy „horse theater”-ben voltunk, amit egyszerűen lószínházra tudok lefordítani, de így elég gagyin hangzik. Akkor találkoztam először izlandi lovakkal. Akolban álldogáló nyerítő pacikat vártam, ehelyett betereltek minket a pódium közepére és lekapcsolták az összes villanyt. Álltunk a vak sötétben a fedett, homokos placc közepén dübörgő zenével körülvéve, és csak azt észleltük, hogy sok valami fut körülöttünk, közvetlenül mellettünk. Mint egy székfoglalót játszó éhes kannibál csorda. Kirázott a hideg. Körbevettek, megesznek, vége! Nem tudtuk mi történik. A hatásos bevezető után némi fényt is kaptunk és kiderült, egy puliféle fekete golyó hajtotta be a lovakat. A zene enyhült az állatok szelidültek, mígnem kezes bárányként lépdeltek hozzánk simogatásért kuncsorogva. Szelídek voltak és önállóak. Választottak szimpi embereket maguknak és odamentek spanolni. Bámulatos volt. Szuperhatásosra sikerült a műsor, gondolom ismét. Nincs kétség, profi színészek, mindennapos meló. Engem lenyűgöztek. Csokrot az öltözőbe! :D

Horse theater

Nem, nem szeretem a lovakat. Nincs velük bajom, de nem is voltam oda értük soha. Gyerekként sem szoktam a búcsúban pónigolni.

„Tudod, az izlandi lovak másak, különlegesek. Egyéniségük és rendkívüli érzékük van a rajtuk ülőhöz. Türelmesek, nyugodtak, s bár akaratosak, tudják hogyan kezeljék a lovaglót, érzik, ha kezdő vagy. Barátságosak, szelídek, jól neveltek, megbízhatóak. Ha még sosem lovagoltál, kezdd egy izlandi lovon, ők alacsonyabbak és kényelmesebb a nyereg is.” (Oh feleségül ne vegyelek?)

Olyan sokszor hallottam ezeket a sorokat, hogy végül is rávettem magam, vagy a finn lányok engem.
Menjünk lovagolni! Egyszer élünk nem?

Lám, Izlandig kellett eljönnöm, hogy kipróbáljam a lovaglást.

Régóta nem volt olyan gyönyörű időnk, mint március 17-én. A viharokkal tarkított hetek után végre beköszöntött a tavasz? Tegnapelőtt még hittem, mivel tiszta ég és napsütés aranyozta be a napunk, de mára már tudom, csak egy szellemes tréfája volt a helyi ’időjárásfelelősnek’. Teljesen véletlenül csodaszép napot választottunk életem első pacigolására.

Beneveztünk egy 3, hangsúlyozom, (0 órás tapasztalattal rögtön) 3 órás hegyes-völgyes túrára. Persze a lányok könnyen választották a sokadnehészségű kirándulást a többéves lovaglós múltukkal. Na de én? És hogy az élet ne legyen egyszerű, még az útitársam is nagy falatnak bizonyult.

Már a paciválasztásnál éreztem, az enyém különleges. Nem azért mert én választottam, nem azért mert ő választott engem (pedig szerintem így lett volna fair), és nem azért mert a sors őt rendelte nekem. Nem. Szimplán rossz napja volt és szívesebben maradt volna otthon a többiekkel. Ezt már a legelső lépéstől tudtomra adta. Kezdőként kifogtam a legmakacsabb útitársat. Megállt, ha menni kellett, a többieket megelőzve minden ok nélkül vágtatott a hegyről lefelé, vagy éppen megfordult és elindult hazafelé, ha úgy tartotta kedve. Az összes többi pacira biztos igaz a mértékletesség és türelem, sőt biztos rá is, csak nem ma.

Az én táltos női paripám a többiektől mérföldekre lemaradva unottan rugdalta a köveket, ballagott s közben szemlélte a közeli hegyeket. Elég flegma volt. Néha hátranézett hozzám megvagyok e még, de különösebben nem érdekelte, ha kisebb oldalbabökésekkel erősebb tempóra próbáltam bírni.

Egészen filmbe illő jeleneteket játszottunk le ketten, amikor a „légyszi haladjunk picit, nem kell gyorsan, csak még lássam a többiek merre mennek” „igen, jó csapat leszünk” és „bocs, hogy miattam kell ma dolgoznod” mellett a legkülönfélébb dalocskákkal próbáltam haladásra bírni. Volt „Aki nem lép egyszerre” is, de hiába. Valahogy nem passzoltunk.

Ennek ellenére szerintem jól bírtuk mindketten. Legalább kalandos volt az utunk. Átkeltünk egy térdig érő patakon, mindenféle semmibe vezető utakon, füves dombokon, sáros kavicsos lejtőkön, és havas keskeny kanyonokon. Fantasztikus időt fogtunk ki, elláttunk a messzi vulkánokig, csobogó vízesésekig, patakok mindenütt. Csodálatos volt!

Hazaúton az egyik hegyről lefelé egyszer csak eszeveszett vágtába kezdett, mint amikor a kisgyerek meglátja a gőzölgő meggyes pitét tartó nagymamát a távolban. Pedig csak rájött, mindjárt hazaérünk. Szinte repültem utána. Adrenalin! Halálra rémisztett, mégis tetszett! :D Majdnem bevitt a karámba is. Már nyitotta volna magának a kaput, úgy kellett rászólni "héé, valaki van ám még a hátadon szívem". Túléltem! Határozottan kalandos program volt, de megérte! Erősebb lettem,tetszett nagyon, és bántam volna, ha kihagyom, csak mert féltem picit.

Tanulság: Ne félj megtenni az első lépést, mert bámulatos dolgokról maradhatsz le. A második meg úgy is jön magától. ;)

Napi Izland: Az izlandi lovak azért különlegesek, mert ezek még a vikingek által 1000 éve a szigetre hozott lovaknak a fajtiszta leszármazottjai. A terület izoláltságát azóta is szigorúan őrzik. Nagyon félnek az állatvésztől, így tilos kutya és macska kivételével bármiféle állatot szállítani az országba. Nagy dilemmájuk a lóversenyek is, hiszen ha egy lovat versenyre visznek, haza már nem hozhatják.Épp ennek tudható be, hogy például a Trónok harca című sorozat bizonyos jeleneteiben is észrevehetően más lovakat használnak. A gyönyörű, dinamikusan változató táj, kis távolságok, és az adókedvezmények miatt Izland közkedvelt színhelye a hollywood-i filmeknek, de az állatbehozatal alól ők sem kivételek. Így az itt forgatott jelenetekben helyi, hosszabb szőrű, alacsonyabb, zömökebb lovak tűnnek fel. Egyébként színváltósak. Sok ló télen gesztenyebarna, nyáron pedig szürkére vált. :)

Ezt a képet megmutattam otthon is, és húgom konkrétan kiröhögött: „jéé, milyen pónin ültél már”.. de én akkor is büszke vagyok a teljesítményünkre! :D Egy pici pónival is elégedett lettem volna, hát még az én paripámmal! :)

A patak áztatta, színváltó, makrancos hölgy nyergében

Aurora Borealis
A szép idő olyan szépre sikeredett, hogy még este is folytatódott és sor került életem első valódi Északi-fény nézésére is. Sajnos az amatőr telefonos képeim nem adják át az érzést, de a más alkotóktól kölcsönvett felvételek talán igen.
Az elmúlt 20 évben (állítólag) nem mértek ilyen erős, 9/9-es erősségű Aurora aktivitást, ami azt jelenti, hogy Közép- Európa területein, így Dániában, Németországban, Lengyelországban, sőt még Magyarországon is sikerült egy-két kép erejéig elcsípni a jelenséget.
Általában csak a sarkköri vidékeken, így Grönlandon, Izlandon, Lappföldön, és néha Svédország, Finnország középső részein lehet látni. Erőssége nagyban függ az időjárási körülményektől, felhősség, szélerősség, így bár az idelátogató turisták 210%-a ki van éhezve a fényre, nem sokaknak adatik meg a lehetőség, hogy lássák. Leggyakrabban egyébként zölden, ritkábban vörösen és kéken is játszik.
Egyszer már láttam halvány árnyékát a sötét égbolton, pedig csak papucsban álltam ki az ajtó elé. :P De most valami gyönyörű volt! Beterítette az egész eget és zölden táncolt a csillagok között. Csak álltam a csípős 0 fokban és nem akartam elhinni, hogy az alatt a fény alatt állok, amit január elején még a húgom nyolcadikos földrajzkönyvében nézegettem.

Napi szám: Enjoy the ride