8. Bálnanézőben

Whale watching az óceánon most vagy soha. Akkor inkább most. ;)

Gyönyörű napsütéses időre ébredtem azon a hétfő reggelen, és pazarlásnak tartottam volna a szobában laptop fölé görnyedve tölteni a napot, így arra jutottam, szabadtéri program kell. 
Kék ég, napsütés, áááh, bálnát még nem is láttam. Hát menjünk bálnanézőbe! Egyedül ugye unalmas, meg azért jó valakibe kapaszkodni, így mindjárt át is kopogtam Lacihoz. Csak fél órányi finom dörömbölés elteltével derült ki, hogy nem is alszik, hanem dolgozik. Így a „hogyan lehet ilyen mélyen aludni? grrr..” gondolataimtól megszabadulva gyors jegyfoglalás és egy szendvics után indulhattam is rohamtempóban.

(Szokás szerint) lekéstem a buszt, majd rossz buszra szálltam. Bár utóbbit inkább csak a kísérletezős énem ösztönzésére. Így a város közepének a széléről összesen 12 perc buszozás és 2x10 perc séta alatt értem be a belvárosba. Összefutottam Lacival, irányba vettük a kikötőt és futi- futi, sietni kell.. miért is ne.. ott meg az időjárási körülmények próbáltak minket megakadályozni a felszállásban. 
"Tough weather conditions"
Ez a tábla fogadott a kasszánál és már a jegy mellé tengeribetegség elleni gyógyszert ajánlgatott a hölgy, illetve finoman próbált lebeszélni. Nagyon szeles időnk van- mondta. Hm, gyanús ez.. Körbenéztünk és az "ugyan már, hiszen süt a nap, mit nekünk seasick" gondolat villámgyors lefuttatása után bár a legutolsó pillanatban, de még eljutottunk a hajóig. 
Feltöltöttük a harcigúnyát is kihajóztunk. 

Nem, nem fújt a szél @ Atlanti- óceán

Az Esja hegye

Pár dolgot azért szögezzünk le.

Nem tudtuk, pontosan mennyi ideig tart >> Én nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig. Nem gondoltam, hogy ilyen messzire megyünk és nem gondoltam, hogy ilyen hideg lesz.

Cirka 40 vállalkozó szellemű turistával indultunk útnak Andrea fedélzetén. A 3 emeletes hajó kellemesen tele volt. Az első egy órában mindenki a szabad levegőn csoportosult és várt a csodára, hogy majd vizet spriccelő bálnák fognak a hajó körül ugrálni, és delfinek cigánykerekeznek a hullámokon. De persze azért ez nem teljesen így működik.

Arra meg Amerika

Csak hajóztunk és hajóztunk, egyre messzebb, egyre nagyobb hullámokon, és egyre nehezebb volt a ringás miatt a horizontra fókuszálni.

-          Húha tényleg nagyok a hullámok!

-          Ugyan már, még ki sem értünk az öbölből- „nyugtatott” Laci

-          Oh, tényleg.

Végig a hajó orránál álltunk a korlátot szorongatva a veszettül tépő szélben, vártuk a csodát és próbáltunk állva maradni. A legmelegebb téli szerelésünk fölé még kaptuk a vastag vízálló overált, ami 3 órát fantasztikusan bírt, de a vége felé már az sem tartott melegen. Dobáltak a hullámok, pattogtunk a vízen fel-le, jobbra-balra. Egyszerre éreztem magam hullámvasúton és szörfdeszkán. Állítom felért pár órányi aerobikkal ez a kis kirándulás. Egy kis szögnyi fejfordítás is sok hajjal és több 10-100 km/h-s szélcsapásokkal járt lefújva a dupla kapucnit a fejünkről. Laci csak úgy sikított mellettem, annyira élvezte. :D Engem viszont a szédülés a gyógyszerért kuncsorgók sorába terelt, ahol már rutinosan nyújtották a pirulát. "Aha, mit nekem tengeribetegség.." Ennek ellenére nem adtam fel. Bálnalesen először és utoljára, többet úgy sem nevezek be ilyen mókára.

A korláthoz fagyva derekasan kapaszkodtunk a fronton végig, pásztáztuk a felszínt a messzeségbe meredve, s egyszer csak történt valami. Az elsők között vettem észre az előttünk pár 100 méterre ugráló 4 fekete hátat, de hangos kiáltás helyett csak egy elhaló hangú „Nézd Laci ott vannak” sikerült. Rá pár másodpercre a túravezető is elkezdte kiabálni „Bálna 12 óránál” és tolongó embertömeg jelent meg körülöttünk. Bálna, delfin, whatever. Állítólag csukabálnákat láttunk pontosan 2 ugrásnyi ideig, de így is a legszerencsésebbek egyikének mondhatjuk magunkat, mert sokan még ennyit sem láttak a 3,5 óra alatt. Bár többször figyelmeztettek minket „Bálna 8 óránál.. és most 1 óránál…” jobbra-balra terelve az embereket a fedélzeten, inkább csak az „Ott volt áááh, pont lemaradtál róla” maradt meg belőle.

Viszont a táj csodálatos volt! Szikrázó napsütés Amerika irányában, hóborította hegycsúcsok Izland felé. Gyönyörű volt!

Sosem tapasztaltam még ilyen szelet napos időben. Ilyen létezik? Tipikus "windowweather", ahogy az izlandiak hívják. "Ablakidő", amikor ablakon keresztül csodaszép napsütés csalogat, de amint kilépsz az ajtón lefújja a fejed a szél.
Nincs kétség: nyílt tengeren az Észak-Atlanti óceán közepén, a Grönlandról fújó szélben: hideg van! A tiszta, óceáni levegő szerzett néhány merengős pillanatot a sok mínusz fokos hidegben és Viki egyszer megemlített mondata ugrott be. „Azért szeretem a hideget, mert amikor fázom, érzem, hogy élek”. Ennek a mondatnak 2 évnyi koleszos együttélés és sok sok ablaknyitogatás- csukogatás szolgált előzményéül. Sosem szerettem a hideget, így vagy duplatakaróval voltam kénytelen aludni, vagy izzadtak a többiek. Majd egyszer Viki ezzel az igen ütős gondolattal pontot tett a sztori végére. Azóta ha fázom, mindig megmosolyogtat a történet és inkább nézek optimistán a hidegre. Valószínűleg tudat alatt ez is hozzájárult ahhoz, hogy ide kerüljek. 
Érzem, hogy élek.

A kirándulás utolsó fél órájában már tényleg le kellett ülnünk. A 3,5 órás masszív harc teljesen leszívta az energiánk. Egészen megüresedtek a helyek odakinn, csak néhány lézengő figura maradt talpon. Még egy utolsó közös kép Lacival és mi is lementünk a hajóba.

A kirándulás talán legemlékezetesebb képe akkor tárult elénk, amikor kinyitottuk az ajtót. Áhá, hát ide tűnt mindenki! :D Alvó emberek, mindenhol! Összekuporodva, az asztalon, a széken, kabátban, overálban, sapkában, idősek, fiatalok, mindenhol emberek voltak. Mint egy durva buli utáni másnapos reggelen, vagy Csipkerózsika történetében. Nagyon nagyon vicces volt! :D Gondolom mindenkit begyógyszereztek tengeribetegség ellen, mellékhatásként pedig mind elaludtak. Tipikus Daedalon eset. Így már értettem a fáradtság és sok keringő kis csillag okát. Én is majdnem erre a sorsra jutottam, de a "meg tudom csinálni" erő erősebbnek bizonyult.

A nap felfedezése:

1.Kamu a Titanic jelenet. Óceánjárón télen kis ruhában mosolyogva álldogálni.. Nem nem.

2.Nem hiába vannak csak fél bálna uszonyok a katalógusok képein. Sugallják, hogy többre ne is számíts! :P

Bár a kirándulás végén a legénység felajánlotta az újralátogatás lehetőségét azoknak, akik semmit nem láttak aznap, a legtöbben csak nevetve nemet mondtak. Egyszer is sok volt ez a kirándulás. De legalább emlékezetes marad! :D